EKG-s versenyző a nemzetközi latin versenyen

EKG-s versenyző a nemzetközi latin versenyen

Hírek

Az előző tanévhez hasonlóan idén is szerepelt iskolánk egyik diákja az Olaszországban megrendezésre kerülő, legrangosabb latinos megmérettetésen. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatják.

Idén is május elején szervezték Olaszországban a Cicerónak dedikált latin fordítási versenyt Arpinóban, ahol nekem is lehetőségem volt indulni a magyar válogatott csapattal együtt.

Maga a verseny után (ahol idén is született magyar eredmény), számtalan, a házigazdák által lebonyolított nagyon emlékezetes kulturális programon vehettünk részt; a verseny 3 napja után pedig egy római tanulmányi útra is sor került.

Rengeteg életre szóló élménnyel és barátsággal lettem gazdagabb, és nagyon hálás vagyok mind Lakihegyi Viktória tanárnőnek a sok munkájáért és felkészítésért, illetve az iskolának, hogy anyagilag is támogatták a versenyen való részvételemet.

Csernyánszky Réka

  1. A

EKG-s versenyző a nemzetközi latin versenyen

Az összes kép a galériában →